A fiam új munkahelye

Amikor a gyerekünk világra jön, van egy elképzelésünk számom és meg annyi dologról. Egyrészt arról, hogy milyen lesz kicsinek, hogy átalussza-e az éjszakát, hogy milyen tanuló lesz, hogy mit választ majd szakmának, hány évesen lesz az első szerelmi csalódása, hogyan vigasztaljuk és sorolhatnám tovább a végeláthatatlan sort. De számos helyzetben az élet teljesen mással kínál meg bennünket.

Mi például próbáltuk a gyerekünket nagyon az egyetem és a diploma felé terelni, de egyértelműen és egyre jobban látszott rajta, hogy nagyon nem tetszik neki, mert ő inkább szerelgetne egész nap. Imádta az egészet, és egyszer ezért el is határoztuk, hogy ha az év végi bizonyítványa jó lesz, akkor elmehet egy ilyen táborba, és belekóstolhat ebbe a világba. Hát mondanom sem kell, hogy ki sem tudtuk onnantól szedni ebből. Teljesen efelé tolódott el minden, imád szerelni a mai napig, és látom rajta, hogy minden reggel boldogan kel fel. Azt gondolom, hogy ennél több nem is kell, és nagyon jól tettük, hogy hagytuk a saját irányába menni.

Elmondhatom továbbá, hogy az ország egyik leghíresebb és legjobb iphone szerviz csapatának a tagja ma már, és imádja is, hiszen az iszereles mindig rengeteg kihívást biztosít számára, jó a csapat, és folyamatos fejlődési és tanulási lehetőség van náluk. Örülök, hogy váltott az előző helyéről, mert ott azt láttam, hogy a munkát nagyon szereti, de a munkatársakkal és a lehetőségekkel nagyon nincs megelégedve. Ettől a csapattól már első nap úgy jött haza, hogy kiegyensúlyozott volt, és mosolygós, és elmondta, hogy itt annyira szépen foglalkoznak és beszélnek az emberekkel, hogy bármelyik ismerősét be merné engedni, és sokkal jobban érzi magát, mert ez az előző helyen nem volt meg.

Ha valakinek iphone szerviz kellene tehát, bátran keresse fel ezt a kis csapatot, mert nem csak hogy ajánlani tudom őket nyugodt szívvel, de a fiammal is találkozhat, aki egy tünemény, és a legjobb szakember ma már ezen a területen, persze én elfogult lehetnék, de ezt az eredményei is pontosan így mutatják.