Máshogy, másért

Bizonyára minden vállalkozó és alkalmazott ismeri, de legalább már hallott a coaching fogalmáról. És hát abban is biztos vagyok, hogy legfőképp az alkalmazottak számára nem feltétlenül pozitív kicsengésű a szó és annak átélt tartalma, pedig ez abból a szempontból is nagyon szomorú, hogy pont ezért, számtalan vállalat életéből ki is marad ez az egyébként kifejezetten hatékony és nagyon eredményesnek bizonyuló szolgáltatás.

Természetes, hogy szükséges hozzá rengeteg minden. Kompetencia, szaktudás, szakmai tapasztalat, megfelelő kommunikációs képesség, lelkes és rugalmas hozzáállás és még sorolhatnám tovább a tényezőket. Tehát, itt inkább azt mondanám, hogy kulcskérdés a megfelelő szolgáltató kiválasztása, mert ez alapjaiban határozza meg az eredményességét a közös munkának.

Én is voltam alkalmazotti státuszban, és én is vettem részt igazság szerint fárasztó, időrabló és hasznavehetetlen coaching szolgáltatáson, mert éppen a multinacionális vállalat vezérigazgatója kötelezte rá az alkalmazottakat, éppen ezért már a saját cégembe el se gondolkodtam azon, hogy bevezessem ezt a fejlesztési eszközt. Egészen addig, amíg nem találkoztam a Kogwheel szakembereivel egy teljesen más szolgáltatás igénybevétele miatt. Ekkor azonban komolyan gondolkodóba esetem a témát illetően, és azóta már bele is vágtam.

El kell mondjam, hihetetlen eredményeket lehet ezzel elérni, és közel sem felesleges, és időrabló, ha a megfelelő csapat, megfelelő szakemberekkel, technikákkal és kommunikációval viszi végig a csoportokat. Én ma már biztos vagyok benne, hogy ha előbb találkozunk ezzel a kis csapattal és szolgáltatás formával, akkor már rég megugrottuk volna azokat a számokat, amiket eredendően, négy éve az alapítás alkalmával kitűztem célul. Hihetetlen örülök, hogy rátaláltam erre a kis csapatra, biztos, hogy hosszú távon igénybe fogom venni a szolgáltatásaikat, mert nagyon meg vagyok vele elégedve. Kíváncsian várom, hogy hová, milyen léptékekbe tud elrepíteni minket mondjuk egy egyéves időintervallum. Azt gondolom, nem fogok csalódni az eredményben.