Amikor nemrég rájöttem, hogy nem csak hogy szeretem az ásványokat, és kifejezetten érzem mindig mindegyik pontos hatását, hanem bizony jól is bánok velük és gyönyörűen meg tudom őket munkálni, sőt, még hihetetlen módon élvezem is, feltöltődök egy-egy karkötő vagy bármilyen más ékszer kialakítása közben, elkezdtem ásvány ékszereket gyártani. Kezdetben csak magamnak és a közvetlen családomnak, a barátaminak, később viszont már egyre több megrendelés is érkezett. Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem, mikor először megkérdezték, hogy mennyiért tudnék mondjuk egy karkötőt vagy egy szép medált vagy nyakláncot megcsinálni. Azonnal azt éreztem, hogy ebből talán tudnék egy kis mellékes bevételt is szerezni úgy, hogy közben még hihetetlen módon jól is érzem magam.
Ma már ott tartok, hogy sorra készítem az egyedi ásvány ékszereket, és ugye ezeket elsősorban egy-egy rendezvényen vagy fesztiválon, kiállításon tudtam értékesíteni, ma azonban egy teljesen új taktikát kellett erre kidolgoznom, mert nem igazán lehet látogatni ezeket a rendezvényeket. Ki is találtam, hogy szükségem van egy weboldalra, ahonnan meg is tudják rendelni ezeket a gyönyörű és egyben hihetetlen jó hatással bíró ékszereket. Persze ehhez kellett némi forrás, egy jó webes és egy olyan csapat, aki a termék fotózás témakörében jártas, és tökéletes képeket tud nekem készíteni az egyedi ékszerekről. Én hála a jó égnek azt mondhatom, hogy minden témában a legjobb szakembereket találtam meg. Főleg a termék fotó lett annyira profi, amire azt gondolom, hogy kétséget nem fog hagyni a vásárlók számára, hogy megnyomják a megrendelés gombot vagy sem. Én biztos vagyok benne, hogy a jövőben hihetetlen nagy eredményeket fog hozni a honlapom és az ékszereim egyaránt.